A Közép – európai Tanulmányok Karának az Idegenforgalmi Tanszékén november 30-án, kedden került megrendezésre a nyílt nap, ami idén az online térben valósult meg. Az eseményen mi, a tanszék negyedéves hallgatói, Ráczkó Vivien és Kilácskó Beatrix tartottuk meg prezentációnkat, amely se
Az Idegenforgalmi Tanszék 2021 novemberétől megkezdi az ún. „Leendő turisztikai szakemberek szakmai képzésének inovációját egy fiktív szálloda segítségével“ (TRAIN-e-HOTEL) megnevezésű projektet, mely az Erasmus+ program keretein belül került jóváhagyásra, 2. kulcsintézkedés: Együttmű
⚠️ Jövő héten szerdán és csütörtökön (2021.10.20-21.) az 🔵UKF🔵 hallgatói számára megrendezésre kerül a “Karriernapok” nevet viselő eseménysorozat. Helyszín: UKF Diákközpont (ŠD Zobor mellett) Használják ki a lehetőséget és jelentkezzenek minél hamarabb, ugyanis a helyek sz
Köszönjük szépen a Prágai Vendélátóipari Főiskola előadóinak – MPhil. Melas Dávidnak és Ing. Chalupa Štěpannak – akik az Erasmus+ Staff Mobility program keretein belül meglátogatták az Idegenforgalmi Tanszékünket Nyitrán. Reméljük, hogy az előadás témája, a 🖱Szállodai információs rend
A KETK Turizmus Tanszékének munkatársai, név szerint Sándor Zsuzsanna, Repáňová Terézia, Palenčíková Zuzana és Beták Norbert jelentős nemzetközi sikert értek el publikációs tevékenység terén. Az említett szerzők közös tanulmánya, mely 2020 januárjában jelent meg a Journal of hospitali
November végén lehetőséget kaptak az Idegenforgalmi Tanszék harmad-és ötödéves hallgatói, hogy részt vegyenek egy online idegenforgalmi képzésen, amelyen a vállalkozás fortélyait sajátíthatták el az idegenforgalmat illetően. A kurzus létrejöttét az Idegenforgalmi Tanszéknek és a Slova
A kérdésre Zuzana Palenčíková, a Közép-európai Tanulmányok Kara Idegenforgalmi Tanszékének tanszékvezető asszonya próbált meg választ adni egy virtuális előadás során, ami a Szlovákiában még kevésbé ismert kreatív idegenforgalomról szólt. Az online előadásra 2020. november 10-én kerül
A Tudományos Diákköri Konferencia Regionális idegenforgalom szekciójának kari fordulójában, melyre 2020. szeptember 30-án került sor, három versenyző mérte össze tudását. Elsőként Csandová Nikoleta, másodéves mesterképzős hallgató (témavezető: Palenčíková Zuzana), a Szlovákiába érkező
A Közép-európai Tanulmányok Karának Idegenforgalmi Tanszéke 2018-tól a „Kreatív idegenforgalom, mint új idegenforgalmi termék Szlovákiában” elnevezésű VEGA pályázat lebonyolítója. A pályázat címe mögött a kulturális idegenforgalom olyan modern formája rejtőzik, melynek jellegzetesség
Bizonyára mindannyian játszadoztunk már a gondolattal, hogy az iskolánkat hosszabb-rövidebb időre bezárják – okozója legyen egy nagyobb hóvihar vagy egy influenzajárvány. Hát, ez a mondhatni gyerekkori álmunk most márciusban megvalósult, ám sajnos elég hamar egy kisebb rémálommá vált