Bizonyára mindannyian játszadoztunk már a gondolattal, hogy az iskolánkat hosszabb-rövidebb időre bezárják – okozója legyen egy nagyobb hóvihar vagy egy influenzajárvány. Hát, ez a mondhatni gyerekkori álmunk most márciusban megvalósult, ám sajnos elég hamar egy kisebb rémálommá vált sokak számára. Az eredetileg tervezett két hétből nagyon gyorsan több hónap lett. A kezdeti iskolamentes napokból fakadó szabadságérzetet felváltotta az aggodalom: Mikor megyünk vissza? Meghosszabbítják a szemesztert? Mehetünk egyáltalán majd vizsgázni? Mi lesz, ha évet kell ismételnünk?

A Konstantin Filozófus Egyetem alkalmazottai szerencsére sikeresen vették a világjárvány okozta akadályokat és meglehetősen hamar meg is kezdődött az online oktatás egyetemünkön. Új volt ez a tanítási mód nemcsak a diákoknak, hanem az órákat lebonyolító professzoroknak és tanároknak is – azonban a kezdeti nehézségek ellenére mindannyian gyorsan alkalmazkodtunk. Az Edu portálra heti rendszerességgel felkerültek az új tananyagok és a beadandó feladatok, valamint lehetőség volt részt venni online tanítási órákon a Meets platform használatával. Ez egy nagyszerű módja volt annak, hogy újra rendszert vigyünk mi is a karantén miatt összemosódó mindennapjainkba, ezenfelül pedig segített abban is, hogy egy kicsit úgy érezzük, újra „egy teremben“ vagyunk a csoporttársainkkal. Bár az online órák nem mindig voltak kötelezőek, úgy vélem, nagy többségünk részt vett rajtuk hétről hétre – ezzel is egy kicsit alátámasztva azt, amit lehet nem szívesen vallunk be: igenis hiányzott nekünk az egyetem és a diákélet a karantén ideje alatt. Akármennyire is abszurdnak tűnhet, sokan visszasírtuk az kampuszt, a kollégiumot, de legfőképp egymás társaságát hiányoltuk. Ezért is örültünk most tán a megszokottnál is jobban a csapatmunkának és hamarabb megtalált minket a motiváció az egyes feladatok befejezésére. A vizsgaidőszak sem volt az igazi a közös utolsó pillanatos tanulás, majd a dolgozat ideje alatt a professzor fürkésző tekintete nélkül.

Összességében úgy vélem, hogy ez egy nagyszerű lehetőség volt a fejlődésre különféle téren: sokan jobb csapatjátékosok lettünk, rájöttünk, mivel tudjuk magunkat a legjobban motiválni, de legfőképpen sokan rádöbbentünk, hogy mennyire fontos számunkra az emberi kapcsolat és kortársaink társasága. Nagy köszönettel tartozunk a tanárainknak, akik bizonyították, hogy fontos számukra az, hogy átadják a tudásukat – türelmesen válaszoltak (sokszor) körbe-körbe ugyanazokra a kérdéseinkre és örömmel tartottak konzultációt akár Meetsen, akár Skype-on keresztül. Köszönjük!

Írta: Tárnok Viktória, hallgató – 1MRCMm