2017. május 10-én a Regionális idegenforgalom elsőéves magyar hallgatói terepgyakorlaton vettek részt Selmecbányán és környékén, az egyik szlovákiai UNESCO világörökség helyszínén. Nyitráról röpke 1 óra alatt el is jutottunk az első megállónkhoz – a hodrushámori Mindenszentek bányához. Itt a csoportunkat két csoportra osztották: az egyik csoport tagjai a szomszéd épületben található kisebb múzeumot nézték meg, míg a többiek zseblámpát és sisakot ragadtak.

Miután a sisakokat felhelyeztük és leteszteltük a lámpákat is, a bánya bejárata előtt megtanultuk 3 nyelven is, hogyan köszönnek egymásnak a bányászok. „Jó szerencsét!“ – hangzott a bányavezetőnktől, majd őt követve végigsétáltunk a bányába vezető szűk folyosón. Ennél a pontnál már azok is elkezdtek fázni, akik esetleg nem érezték volna a kinti csípős hideget. A bányalátogatás során sok érdekességet tudtunk meg a vezetőnktől, többek között arra is fény derült számunkra, hogyan vezetik el a vizet a bányákból; hogyan vájták ki az alagutakat; valamint azt is, miképpen érték el, hogy ezek a bizonyos alagutak ne omoljanak be. Jómagunk a bánya 5 szintjéből csak a harmadikat jártuk be, viszont látnivalóban nem volt hiány. Aranyérc és ezüstérc maradványait tekinthettük meg a bánya falain, valamint 200 év körüli tartó faoszlopok között haladhattunk el. A vezetőnktől azt is megtudtuk, hogy a bányáknak a védőszentje általában Szent Barbara, viszont a hodrushámori Mindenszentek bánya még ebben is különbözik a többitől, ezt ugyanis Szent Kliment védi. Legenda is kering ezzel kapcsolatban: az a szóbeszéd járja, hogy régebben a bányászok egy beomlott részre bukkantak, majd miután átásták magukat a másik felére, egy idős, szakállas úr tetemére bukkantak. Akkoriban csak annyit tudtak Szent Klimentről, hogy egy ezüst- és aranykitermelő bányában tartózkodott, így az idős urat Klimentnek titulálták. Tiszteletére ma már egy kis oltár található a bányában, ahol a bányászok minden nap imát mondanak.

A bánya mellett található kis múzeumban megismerkedhettünk a Selmeci hegységek kialakulásával, megtekinthettük a bányászok legszükségesebb segédszerszámait: különféle bányászkapákat, kalapácsokat és ékeket, valamint ezek fejlődését és változását az évek során. Megtudtuk azt is, hogy még a mai napig foglalkoznak az ún. aranymosással – bajnokságokat rendeznek a környéken és külföldön is.

A múzeum elülső felében betekintést nyerhettünk a hírhedt (és kitalált) komikus, bányász – Nácko életébe. Megtudtuk azt is, hogy a hodrushámori csipkeiskola II. Erzsébet angol királynő esküvői ruhájához tartozó uszály elkészítésével is büszkélkedhet.

Miután mindenki abszolválta a múzeum- és bányalátogatást, újra buszra szálltunk, úticélunk ezúttal Selmecbánya volt. Itt először egy óra szabadot kaptunk, valamint egy feladatot: el kellett jutnunk a Veľká Vodárenská nevű, mesterségesen kialakított tóhoz. Az ide vezető út kissé megterhelő volt, de a célhoz érkezve a környezet kárpótolt minket: gyönyörűszép, erdővel körülvett tisztás fogadott minket, közepén a már előbb említett, türkizkék vízű tóval. Miután megpihentünk és kigyönyörködtük magunkat, a Szentháromság téren gyűltünk össze, hogy találkozzunk a helyi idegenvezetőnkkel, Dr. Ján Roháč-csal. Körbevezetett minket a téren, bemutatta a Szent Katalin templomot, a városi hivatalt, majd felvezetett minket egy utcára, ahonnan gyönyörűen ráláttunk a városra. Itt még mesélt nekünk a Régi és az Új várról, valamint a Kálváriáról. Mivel már fogytán volt az időnk, ezért lassan visszaindultunk a buszunk felé, azonban Roháč úr egy másik útvonalat választott, hogy még többet lássunk ebből a csodaszép városból. Volt szerencsénk sétálni a Botanikus kertben is, ahol egy pillanatra úgy érezhettük, hogy mintha nem is városban lennénk.

A városnézésünk után elbúcsúztunk az idegenvezetőnktől, megköszöntük neki a sok új információt, majd fáradtan és kissé átfagyva foglaltuk el a buszon a helyünket, hogy végállomásunk, Nyitra felé vegyük az irányt.

Tárnok Viktória, 1RCM16b