2018. április 6-án a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának regionális idegenforgalom szakos hallgatói részt vehettek a Stageman cég által biztosított animátor képzésen. A képzés célja, hogy a résztvevő hallgatók megtanuljanak együttműködni a gyermekekkel és felnőttekkel, valamint, hogy a különböző helyeken nyaralók és szállodavendégek szabadidejét játékos és szórakoztató programmal töltsék ki.
A kurzust a cég vezetőoktatója Slavomír Pačuta tartotta, aki egész napos jókedvet biztosított a résztvevőknek. Különböző figyelemfelkeltő játékokat tanulhattunk tőle, emellett felkészített minket a kellemetlen szituációk kialakulására, valamint ezek megoldására is. Számos szórakoztató koreográfiát is tanulhattunk, amelyek érdekesek lehetnek a kisgyermekek és a senior kategóriába tartozó vendégek számára is. A játékok közben tudatosult bennünk, hogy milyen nagy szerepe van az animátor hozzáállásának, fontos, hogy mindig jókedvű, energikus és mosolygós legyen.
A kurzus egy része az elméleti ismereteken alapult. Betekintést nyertünk az animátor szakma kialakulásába és fontosságába.
A nap utolsó feladataként egy csoportmunkát kaptunk, mégpedig összeállítani egy rövid ám szórakoztató programot gyermekeknek és felnőtteknek. A feladat megterhelő volt, de sikeresen teljesítettük, s megtanultuk, hogy amilyen nehéz ez a szakma, olyan szórakoztató is. Egy élménydús és energikus programot megszervezni kicsit sem egyszerű, stresszmentesen, mosollyal az arcon levezetni még nehezebb, de az emberek pozitív visszajelzése kimondottan motiváló hatással bír.
Ez a képzés felnyitotta szemüket, valamint új lehetőségeket tárt elénk belföldön és külföldön egyaránt. Köszönettel tartozunk iskolánknak valamint oktatónknak, hogy részt vehettünk ezen a továbbképzésen.
Boglárka Szakóová
KeTK hallgatója
Fénykép: Vanesa Skubeňová