Szakmai gyakorlatunkat március 11-én kezdtük a Château Belá négycsillagos kastélyban. Béla egy kis falu, nem messze terül el Párkány városától. Csoporttársnőmmel 3 hónapot töltöttünk el ebben a négycsillagos kastélyban. Gyakorlatunk kezdetén megtudtuk, hogy a szálloda több részlegén is kipróbálhatjuk majd magunkat. Az első napok főként az ismerkedésről szóltak, bejártuk a kastélyt, hogy megtanuljuk, merre találhatók a szobák, illetve az egyes termek.
Az első hónap alatt legtöbbször a recepción tevékenykedhettünk. Megfigyelhettük, hogy miből tevődik össze a recepciós munkája, mik a feladatai, illetve azt is, hogyan történik egy-egy foglalás. Az első napokban még csak figyeltünk és tanultunk, aztán a vendégeket segítettük eligazodni a kastélyban, elvezettük őket a szobájukhoz, illetve különféle konferenciákon is segédkeztünk.
A második hónapban már más részlegeken is kipróbálhattuk magunkat. A recepció után következett a felszolgálás. Különféle konferenciai ebédeken szolgáltunk fel, coffee break-en segédkeztünk, illetve segítettünk a pincéreknek megteríteni az asztalokat egy-egy fontosabb esemény előtt.
Majd a marketing részlegen is kipróbálhattuk magunkat. Különféle események lebonyolítását segítettük. Előkészítettük a Titanic kiállítást, illetve a gyermekek Húsvétváró játéksarkát. A kastély fontosabb okleveleinek a rendszerezése is a mi feladatunk volt.
A harmadik hónap alatt takarítási feladatokat láttunk el. Megtanultuk a takarítás összes fortélyát, hogyan lehet a lehető leggyorsabban, és legprecízebben rendbe rakni a szobát. Erre a gyorsaságra nagyon sokszor szükség is volt.
A szakmai gyakorlatunk során nagyon sok mindent elsajátíthattunk, sok tapasztalatot szereztünk. Nagyon hálásak vagyunk, hogy egy ilyen magas színvonalú kastélyban tölthettük el a 3 hónapos szakmai gyakorlatunkat. Köszönjük a lehetőséget Ing. Ľudmila Mazúchová, PhD. tanárnőnek, Mgr. Tóth Henriettának pedig a bizalmat.
Szöveg és fotó: Vivien Králiková, 3RCM