A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem regionális idegenforgalom végzős hallgatójaként 3 hónapos szakgyakorlatot abszolváltam Érsekújvárban a Satur utazási irodában.
Már régebbtől vágytam rá, hogy ebben a munkakörben is tapasztalatot szerezhessek. Nagy örömömre, erre az egyetem lehetőséget adott. A gyakorlat márciusban kezdődött, már az első nap alkalmával sikerült a legtöbb dolgot kipróbálnom. Az irodai referens, akivel mindvégig együtt dolgoztam, készségesen elmagyarázott mindent, a nyitás pillanatától egészen a zárásig.
Első körben megismerkedtem az irodai felszereléssel, a katalógusok tartalmával, a foglalási rendszerekkel, majd a pénztárral és a bankkártya terminál kezelésével is. Ahogy teltek a napok, egyre jobban belejöttem a mindennapi teendőkbe. Minden héten, hétfőtől péntekig, reggel 9:00 órától délután 17:00 óráig dolgoztam. Érkezés után ellenőriztem a postafiókot, válaszokat küldtem az e-mailekre, illetve kiszűrtem azokat, melyekre nem volt szükségünk. A nap további részében szükség szerint árajánlatokat dolgoztam ki és küldtem tovább a klienseknek. Az ügyfelek igényeit teljesítettük, esetenként buszjegyet állítottunk ki, repülőjegyet foglaltunk, utazásokat adtunk el, illetve személyre szabott csomagokat készítettünk az előre megszabott feltételek alapján. Naponta állítottuk ki az útmutatókat a klienseink számára, melyet körülbelül egy héttel az utazásuk előtt adtunk át nekik, vagy pedig e-mailben küldtük el. Az útmutató hasznos információkat tartalmaz az adott desztinációról, a fakultatív programokról, és elérhetőséget a küldöttekről, ehhez csatoltuk a biztosításról szóló kiskártyát és a bőröndcímkéket.
Nagy örömömre szolgált, hogy az értem felelős személy megbízott bennem, bármilyen munkát bízhatott rám, igyekeztem mindent a legjobb tudásom szerint teljesíteni. Rengeteg tapasztalatot szereztem az együttműködés terén, az emberekkel való helyes kommunikációt illetően, valamint a problémamegoldási-készségem is fejlesztettem, melyekre többször is szükségem volt. Több esetben a rezervációkon módosítottam a repülési idők megváltozása miatt, a kliens betegsége miatt, vagy pedig a hotelt kellett lecserélnem. Esetenként töröltünk is megrendelést, amikor nem lehetett más megoldást találni. Úgy vélem, rengeteg hasznos dolgot megtanultam ahhoz, hogy a jövőben gond nélkül vállalhassak munkát utazási irodában.
Ezúttal szeretném megköszönni az egyetemnek, hogy erre lehetőséget kaptam, és az iroda referensének, egyben „tanáromnak“, aki mindvégig türelemmel adott magyarázatot, és mindenre megtanított.
Szöveg és fotó: Varga Bianka, 3RCM
rbt